Kötött gyakorlatsor általi biztonságos zóna - Visszajelzések a változásokról
12 nappal ezelőtt kollégáimmal az amasole Jógastúdióban elkezdtük gerincszempontból jól átgondolt módosításokkal oktatni az eddig jól megszokott bikram alapú Sole Hot gyakorlatsort. Ahogy előző cikkemben (http://amasolejoga.hu/hu/amasoleblog/106-tovabblepes-az-egeszseg-fele) már leírtam elég hosszú folyamat, és jól megfontolt döntés eredménye volt ez a változás.
Azóta eltérőek a vélemények a gyakorlatsor változását illetően. Azzal abszolút tisztában voltam, hogy nem mindenkinek fog tetszeni, és nem is voltak ilyen illúzióim.
Ami nagyon pozitív, hogy visszatértek már évek óta nem gyakorló vendégeink, mert kiderült, hogy sosem mondták korábban, de problémáik voltak a gyakorlatsorral, sérültek vagy esetleg kellemetlenségeket éreztek a derekukban, amitől megijedtek. Úgy gondolták, hogy mivel ez kötött és fix, ezen mi úgysem fogunk változtatni, ergo jobb ha nem jeleznek vissza semmit, csak csendben távoznak.
Véleményem szerint minden fix és kötött gyakorlatsor egy biztonságos közeget teremt az emberek bizonytalan világában, és azoknak, akiknek alaphangon is túl sok változás van az életében minden bizonnyal nem túl pozitívan fogadták ezt a változást.
Sokunk számára nagyon jó érzés tudni, hogy egy jógagyakorlás során mi az, amire számíthatunk, milyen gyakorlatok lesznek, és nem mindig szeretjük az órákon meglepetéseket.
Megfigyelésem szerint azok az emberek vágynak inkább a változatos, dinamikus, flow típusú órákra, ahol nem tudhatják, hogy mi lesz a következő lépése, gyakorlata az oktatónak, akiknek az élete kiszámítható mederben van, és vágynak az izgalomra, vagy azok, akik alapból ilyen típusok és kevésbé bírják a monotonitást.
Azok a gyakorlók, akiknek bevált a kötött sor, nekik hosszú évek rendszeres gyakorlása után sem vált unalmassá, ahogy nekem sem. A fix sor által mindig tudhatták, hogy önmagukhoz képest aznap milyen formában voltak, minden alkalommal más és más élményt nyújtott, hangulattól és energetikától függően.
Azoknak sajnos, akik esetleg jelenleg zűrösebb mindennapokkal küzdve, az egyetlen kapaszkodóként, biztonságosnak érezték az eddigi gyakorlatsort minden bizonnyal nagy csalódást okoztunk, és nagyon furcsán hathat, hogy átfestettük a jól bevált „kapaszkodót”. Nekik a jó hírem, hogy ugyanúgy megmaradt a kerete, ugyanúgy meg fogja adni azt a biztonságos zónát, amit eddig, csak engedjék át magukon és ne ragaszkodjanak a régihez. Meggyőződésem, hogy ennek hatására a mindennapjaikban is sokkal könnyebben fogják venni a hasonló változásokat. A csoportos gyakorlásban az egyik legjobb dolog, hogy a csoport energiái hatnak minden egyes gyakorlóra, így ha egy-egy gyakorló ragaszkodva az eddig megszokott sémához és múltbéli élményekhez a régi sort gyakorolja tovább - miközben mindenki más a teremben együtt áramol az új gyakorlatsorral - nekik nagyon nehéz dolguk lehet most, és hatalmas csalódottság lehet bennük. Tőlük elnézést kérünk, de továbbra is maximálisan biztosak vagyunk a döntésünk helyességében.
Azoknak, pedig akik arra panaszkodnak, hogy milyen jól tudták már végezni a cserélt gyakorlatokat, és rosszul esik nekik, hogy pont azt a gyakorlatot vettük ki, őket is megnyugtatom, hogy hamarosan az új gyakorlatokban is ugyanolyan ügyesek lesznek majd, és nagyobb stabilitás alakul majd ki mind a gerincükben, mint az egyensúlyérzékükben. J
Íme néhány szívet melengető visszajelzés, ami a gyakorlás után érkezett, sokat kaptam szóban is, de azt nem tartanám hitelesnek leírni. Továbbra is, ahogy eddig is várjuk azok visszajelzéseiket, akiknek csalódást okoztunk. Nem célom mindenáron meggyőzni őket, de nagyon szívesen elmondanám a véleményem.
Előre is köszönöm nektek!
Jakab Adrienn
„ Szia Adrienn! Ma este voltam silent hot oran, ahol eloszor hallottam a gyakorlatok valtoztatasarol. Eloszor azt gondoltam, h biztosan ez valami eloiras, amit kotelezoen alkalmaztok s remeltem csak, h azok a gyakorlatok valtoznak, amiket eddig nem v csak nagy fajdalmak aran tudtam megcsinalni. Aztan az ora meneteben, elorehaladva, gyakorlatilag minden valtozasnal a felszabadultsag erzese novekedett bennem, mert valoban azok az elemek valtoztak, amelyek gondot okoztak korabban. Tobb, mint 10 eve, amikor elkezdtem jogazni, nyilvan sokkal rugalmasabb volt minden izuletem, de mar akkor sem gondoltam normalisnak, h joga utan csak ugy tudok elaludni, h parnat teszek a csipöm ala, ugy fajt a derekam. Aztan rajottem, h van nehany gyakorlat, ami egyszeruen nem megy... 15 ev sportoloi mult, es rendszeres futas mellett mindig faj valamim, ugy gondoltam ez itt is normalis. A csipom ugy fajt minden labnyujtasnal, h gyakorlatilag kijottek a konnyeim. De azert csinaltam, mert gondoltam, ha mas is kibirja, akkor ez OK. De ma... nem fajt semmim!! Ugy csinaltuk a gyakorlatokat az uj instrukciok alapjan, ahogy eddig en magamnak elkepzeltem, h idealis lenne! Szoval belul vegigmosolyogtam a mai orat es mondtam is nehany pozitivumot az oktato kolleganodnek, h mennyire jo volt. O meg elmondta, h ezt Ti fejlesztettetek ki. Es, h eddig foleg ellenvelemenyek voltak. Aztan meglattam a hirfolyamban a bejegyzesed. Elolvastam a cikket es gondoltam kommentelek ala. De aztan rajottem, h ez egy hosszabb gondolatmenet, ugyh leirtam, h MEGKOSZONJEM A VALTOZTATAST! Ami mindig nehez, de fontos es a valtozas legtobbszor jot hoz! Gratula az otlethez es koszonom a tobbi elhalgatottan szenvedos jogas neveben is. Egy nagyban MEGKONNYEBBULT tanitvany:)”
“NAGYON NAGYON NAGYON jó lett :) szuper. már a légző gyakorlatnál imádtam ”
“Ma a kihívás első napján megtapasztalhattam a változásokat. Őszinte leszek, már az első légzőgyakorlatok fantasztikusan jól estek, a nyújtózás a nyak hátra hajlítása helyett… Aztán sorra következtek azok az apró módosítások, ami miatt tényleg SZUPER LETT A GYAKORLATSOR…J Gratulálok Adri a bátorságodhoz és hogy mindezt meg is osztottad velünk.”