A megszámlálhatatlannak tűnő percek a melegben, avagy az első alkalom a hot jógán
Lelkesen, szokásosan nagy arccal és mintegy 50 kg túlsúllyal érkeztem életem első hot jógájára. Így visszagondolva, már első pillantásra is gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a teremben rajtam kívül egyetlen kövér ember sem volt. Mármint olyan, aki annyira kövér, mint Én. Mert aki nem annyira kövér, mint Én, az nem is kövér.
Aki ismer, tudja, ha valamit elhatározok, ha beledöglök is, végigcsinálom. Na, ez volt az a jógaóra, ahol azt éreztem, ha végigcsinálom, bele is döglök.
És a beledöglés gondolata nem egy folyamat volt, ami szépen, fokozatosan bekúszik az ember agyába és addig- addig terjeszkedik, amíg egyetlen ép gondolatod sem marad azon kívül, hogy TE ITT EBBE MOST BELE FOGSZ DÖGLENI, hanem egy állapot, aminek sehogy nem akart vége lenni.
Ha mégis maradt volna egyéb gondolatom, azt arra használtam volna, hogy átgondoltam rövid, ámde annál kalandosabb életemből kimaradt dolgaimat, miközben sajnálkoztam ezen dolgok elmulasztásán, mert nyilvánvalóan EBBE ÉN ITT MOST BELEDÖGLÖK.
Átöltöztem. Csodás testem már nem emlékszem rá, hogy milyen ruhában pompázott, de az biztos, hogy nem a célnak megfelelő volt. Célnak megfelelő. Egy kövér ember nem úgy megy be egy meleg jógára, hogy minél többet szeretne izzadni. Ezért aztán szépen felölti a kedvenc pamutrugiját, jó lesz az.
Nálam 1 üveg víz és a frissen bérelt matracom. Mi bajom lehet? Maximum beledöglök.
Kinyitom az ajtót és várakozásokkal telve belépek a terembe.
ANYÁD!!!
Nem kapok levegőt! Úgy érzem, a szauna ebben a pillanatban életem komfortzónájának szerves része.
Mire megyek 10 lépést és leterítem a matracom, minden pórusomból ömlik a víz.
Az óra kezdéséig kb. 20 perc van hátra. Addig egyetlen gondolatom: MENJ KI, MOST!
Kezdődik.
Nem értem, amit mondanak. Magyarul beszélnek, de nem tudom, mit kéne csinálnom. Testtudatom nulla. Az oktató instrukciói eltörpülnek a fejemben lévő „MENJ KI, MOST!”- hoz képest.
Nézem a többieket, akik halálos nyugalommal, képükön üdvözült mosollyal tolják ezt az értelmetlen f…-ot.
Egyre dühösebb vagyok.
Próbálok visszaemlékezni, melyik jó fej ajánlotta ezt a termet, ezt az órát.
Komolyan mondom, nem vagyok normális. Mit képzeltem?
MENJ KI!
Ennyi víz nem lehet egy emberben.
Zihálok.
Nem jutnak el a tanár szavai hozzám. Nem tudom az utasításait követni, pedig érzem, hogy nagyon fontos lenne.
Jobb, bal, előre, hátra, fel, le. Tudom, hogy vannak ilyen irányok, csak nem gondoltam, hogy 90 percen belül az összeset használnom kell 40 fokos melegben.
Hiába mondod el hetvenedszer, hogy az orromon vegyek levegőt.
Minden túl gyors, nem tudom követni a tanárt, a többieket nézem. Próbálom belekényszeríteni a testem a pózba, hogy Én is meg tudjam csinálni, amit Ők. Igaz, hogy Ők már 4 éve járnak erre az órára heti háromszor.
AZONNAL MENJ KI!
Ők gépiesen követik az oktató szavait és egyszerre mozdulnak. Én az életemért küzdök.
Az izzadság a fejemről belecsöpög álló helyzeteknél a szemeimbe és a számba, fordított testhelyzeteknél az orromba. A testemből kiáramló verejtéket beszívja a ruhám, ami vizesen még nehezebb rajtam. Nézem magam a tükörben. Hihetetlen, hogy mit tettél magaddal. Na, anyukám, ezzel az out-fittel nagy dolgokra leszel hivatott.
MENJ KI!
Hallgatok magamra.
Az állósorozat felénél feltépem a matracom a földről és kimegyek a teremből. Kint azon nyomban nőiesen felfekszem a bandázó szófára és várom, hogy a vérnyomásom leessen 200/160-ra.
Dühös vagyok magamra, hogy még erre sem vagyok képes (?!).
Elszáll az agyam és visszamegyek a terembe.
„ Örülök, hogy visszajöttél.”
Jólesik ezt hallani. Büszke vagyok magamra.
A következő póz a Dandayamana Bibhaktapada Paschimottanasana, magyarul terpeszállásban egyenes derékkal, nyújtott lábakkal való előrehajolás addig, amíg a fejed teteje a földet súrolja. Elsőre tökéletesen megcsinálom.
Megdicsérnek érte. Istenkirály vagyok! Mégiscsak idevaló vagyok! Mi van csinoskák, nem megy az előrehajolás? Nyugi, 5-6 év és Nektek is menni fog! Vagy nem! Yes!!
Valahogy végigszenvedem az álló sorozatot és végre elérkezik a második megváltás: 2 perc pihenés fekve. Mozdulatlan a testem.
ALUDJ!
Iszonyú erőfeszítések árán, de nem engedem, hogy lecsukódjom a szemem.
Kezdődik a fekvő sorozat.
JÉ, EZ JÓLESIK!
TÖK JÓ!
DE JÓ, HOGY VISSZAJÖTTEM!
Minden pózba belekezdek. Nem tökéletesek a pózaim, de kezdem érteni, hogy miért beszél egyfolytában az oktató. Idáig baromira zavart, mert nem tudtam folyamatosan a fejemben lévő negatív gondolatokra koncentrálni, meg nekem ne mondja meg senki, hogy csináljam. Majd Én. Egyedül.
Na jó, miért ne, biztos tud valamit, azért van itt, akkor ezt az egyet csináljuk úgy, ahogy Ő mondja. Ühüm.
Lehet, ha az egész órán odafigyeltem volna rá, akkor sokkal jobb lett volna?
VALAMI FURCSA.
AHA, SZÓVAL ILYEN ÉRZÉS, MIKOR ORRON KERESZTÜL LÉLEGZEM!
JÉ, NEM LIHEGEK!
NYUGI VAN.
MEGTALÁLTAM AZ UTAM.
A stúdió az Amasole, az oktató Ferenczy Andrea volt. Ma 40 kilóval vagyok könnyebb. Nem a hot jógától fogytam le. Attól fogytam le, hogy az első hot jóga végére ismét elkezdtem bízni MAGAMBAN.
Jeneiné Tóth Orsolya Budapest, 2018. február 2.