Női minőség, avagy az én Holdtáncom

Ezzel is hasonlóképp indultam, mint a jógával. Rémlett, hogy láttam már korábban is a plakátot, de akkor valószínüleg azt gondoltam, “na, ez nem nekem való”. Merthogy alapvetően nem az a holdtáncolgatós típus vagyok (hold: női, yin minőség. Olyanok, mint a lágyság, érzékenység, törékenység, gondoskodás.) Aztán hogy, hogy nem, amikor következő alkalommal meghirdetésre került az esemény, emlékszem, álltam a plakát előtt, és már biztosan tudtam, hogy erre bizony jövök. 

Ennyit az abbéli ragaszkodásunkról, hogy milyenek is vagyunk. Mikor milyenek. És ez teljesen oké, hogy fenntartod magadnak a jogot a változásra. Hisz ahogy nincsen két egyforma nap, két egyforma tél vagy megélt pillanat, úgy mi magunk is változunk minden egyes lélegzetünkkel, és ez így van rendjén. Én láthatóan elindultam egy lágyabb, yinesebb irányba, bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt korábban. Na, de vissza a Holdtánchoz.

 

Izgatottan vártam, hogy eljöjjön a napja, kíváncsi voltam, ezúttal milyen csodát tartogat számunkra Adri. Azt nem tudtam megfogalmazni, pontosan mit vártam a dologtol, talán nem is voltak egzakt elképzeléseim, egyszerűen csak húzott, vonzott magához.Kézbe kaptuk a mozdulatok rajzos leírását. Erősen yang beállítottságú emberkent (a yang a nap energia, férfi minőség és tulajonságok: teremtő erő, határozottság, irányítás, aktivitás) körülbelül ezek voltak az első gondolataim (vigyázat, diszkrét spoiler): "Ó, dehát itt nincs is meg minden mozdulat mindkét oldalra, nahát!”; "Jó, akkor ez egy hatha poznak a puha, yin verziója, ahha, az meg, annak, ühüm...” és végül “jó lesz, csináljuk!”.

Azonnal kerestem a szisztémát, a rendszert, a mit miértet. Mert az kell, ugye minden mögé...Na, de akkor lássuk, hogy is néz ez ki a gyakorlatban: Állj a szőnyeged elejére, és hunyd le a szemed! Ennyi csupán, nincs semmi egyéb dolgod. Oké, ez eddig talán megy. Huh, ez jó. Mert ez a mondat rádöbbent, hogy dolgunk, feladatunk az amúgy mindig van.Elindul a zene. Betalál. Végigárad bennem az érzés, mint egy áramütés, hogy itt most tényleg nincsen "feladatom”. Letehetek mindent: az összes szerepemet, elvárásainat, megfelelési kényszeremet. Nem kell. Itt most nem kell akarni semmit, nem kell teljesíteni, nem kell példát mutatni, pózt szépen bemutatni, nem kell erősnek sem lenni. Egyszerűen csak lenni kell. Engedni bevonódni a tested, a lelked, a figyelmed. Megérkezni a pillanatba, talpakkal a szőnyegbe és egy nagy belégzéssel elindítani a mozgást. Engedni, hogy vigyen magával. És érezni, hogy ez mennyire jó. Mennyire fantasztikusan megnyugtató, milyen végtelenül könnyűnek és felszabadultnak éreztem magam közben és utána is.

A pózok kecsesek, egymásba könnyedén áramlóak és egy nagy, meleg ölelésként burkolnak körbe. Emlékszem az érzésre. Hatalmas, biztonságot adó ölelés. Magamtól, magamnak. Átjár a melege. Ami valójában én magam vagyok, a figyelmem, az elvárás nélküliségem, a szeretetem. Ez az érzés feltölt és aztán utasra enged. Ha hagyod és engeded. Ha félreteszel mindent és engeded a pillanatot, a zenét és a jó érzést felülkerekedni. Kicsordul a könnyed. Boldog vagy és hálás. Mosolyogsz. Megjöttél.Én ezt kaptam a Holdtánctól. Egy minden alkalommal mosolyra fakasztó, önmagamban és a pillanatban elmerülős saját kis szertartást. Egy mindig “kéznél lévő” testi es lelki doppingot, ami emlékeztet arra, hogy van lehetőségem megállni és csak lenni. Élvezni a jelen pillanatot, élvezni, hogy én, én lehetek. Elvárások nélkül. Engedni feltörni, ami belül van. Lehet, hogy épp az, amire nem is gondolnál. Mi ez, ha nem csoda?Aki ott volt, az tudja.

Aki nem...az próbálja ki!

Petra