Engedd el!

IMG 6844

Engedd el!

Amióta az eszemet tudom, érdekel a divat, és hogy milyen ruha van rajtam. Nagyon sok pénzt, időt és energiát fektettem abba, hogy „menőn” öltözzek. Továbbmegyek: egy kis megvetés, lenézés is volt bennem azok irányában, akiknek ez nem volt olyan fontos, és vígan elvoltak egy melegítőben. (Én még otthon sem hordok melegítőt, hiszen otthon is csinos vagyok...) Aztán szép lassan ez az öltözködéssel kapcsolatos elvárás − mind magam, mind mások felé − átalakult bennem. Már nem kényszerítem a lábam kényelmetlen magassarkú cipőbe csak azért, mert az szexi. Már nem az az elsődleges, hogy mit fognak szólni mások, hány embernek tetszem.

IMG 6843

Azt gondolod, ezek a külsőségek a jógában nincsenek meg?

Te milyen ruhában jógázol?

Van matracod és kulacsod?  Esetleg okostelefonnal összekötött pulzusmérőd?

Sőt: fontos volt egyszer is, hogy mit gondol a melletted levő?

Volt olyan, hogy jobban tudtad az óra végén, a másik mit rontott el, mint hogy mi történt a te matracodon?

Sok éve jógázom már, de azt kell mondjam, nem olyan rég jógázom „igazán”. Éveken keresztül a tükörnek, jógás társaimnak és a jógatanárnak jógáztam. Szerettem figyelni magam, milyen mélyre tudok menni egy-egy pózban, van-e fejlődés az elmúlt jógaórákhoz képest. Amikor valamelyik pózt kiemelkedően jónak éreztem, nagyon reméltem, hogy nem csak én láttam… Büszkén mosolyogtam, ha az oktató is értékelte a fáradozásomat, és szomorú voltam, ha dicséret nélkül léptem ki a teremből. Sok minden történt azóta, a sok-sok jógaóra és az, hogy közelebb kerültem a belső vágyaimhoz megerősített belül.

Most már leginkább magamnak jógázom.

Jobban érdekel, mit érzek belül, hogy egyenletesen, mosolyogva tudok-e levegőt venni, mint hogy mit mutat a tükör.

Jobban érdekel, hogy tiszteljem a testem és a határaim, mint hogy megdicsérjen a tanár.

Jobban érdekel, hogy jól érezzem magam az egész órán, és ne másokkal versenyezzek, hogy mennyivel jobban nyújtom, hajlítom, csavarom magam.

Nem leszek ideges, ha kiesek egy egyensúlyozó gyakorlatból, csak mosolygok egy jót, és haladok tovább. 

Nem akarom a más jógaóráját „jobban tudni”, hagyom, hogy a tanár vezessen, és kíváncsian várom, mi lesz belőle.

Próbálok nem rutinból jógázni, hanem figyelni a testem, mi esik jól aznap, és mi nem.

A saját matracomon és a saját testemen van a legnagyobb fókusz, és nem a másik ruháján (jaj, de menő/jaj, de gáz), matracán (hű, de szép színe van/juj, mennyire kopott), vízivási szokásain (miért ilyen sokat/miért ilyen keveset) és mozdulatain (váó/pfű) légzésén (juj, de zaklatott/hű, de hangos).

Nem mondom, hogy ez könnyű, és azt sem, hogy mindig megy, de egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig sikerül. És amikor megy, akkor úgy érzem, nincs semmi más, csak az a fantasztikus érzés, hogy jól vagyok magammal, és a pillanatban élek.

Felszabadító érzés, ugyanúgy, ahogy sportcipőben várost nézni magassarkú helyett.

Nem ígérem neked, hogy ha elkezdesz jógázni, akkor majd gyökerestül megváltozik az életed, de az biztos, hogy lassan minden megváltozik. Ahogy a tested, úgy az elméd is. Ahogyan rugalmassá válnak a tested bizonyos részei, úgy kezdenek szépen lassan alakulni a benned lévő, addig merev elképzelések is. Ahogyan egyre jobban tudsz csak magadra koncentrálni az órán, egyre kevésbé fog érdekelni, mit gondolnak mások, és hogy hogyan is kéne élned egyesek szerint. Ahogyan meghallod a jótékony instrukciókat az órán, és hagyod, hogy eljusson hozzád, kezd eltűnni az egód.

Amikor ez lassan kihat a hétköznapjaidra, kevesebbet bosszankodsz másokon, és egyre többet mosolyogsz, akkor kezdtél el igazán jógázni.

Nekem bevált, és még az is lehet, hogy előbb-utóbb veszek egy melegítőt is!

Bagó Janka

IMG 6845

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info