NAMASTÉ, azaz sziasztok!

NAMASTÉ, azaz sziasztok!

Sokszor hallottátok már a jógaórák végén elhangzani a “Namasté” szót. Esetleg tapasztaltátok utazásaitok során, hogy az összetett kézzel, mosolyogva meghajlás egy gyakorta megjelenő köszönési forma, egyfajta ázsiai kulturális hagyomány. Nézzük most meg, mit is jelent ez a kis szó és mozdulat.

Az összetett tenyerek, Anjali mudra vagy Pránámászana, mély tiszteletet és köszöntést jelentő kéztartás. Szinte egész Ázsiában elterjedt, üdvözléskor és búcsúzáskor is használják. Mindig-mindenhol, idegenek és barátok, minden korosztályban és társadalmi státuszban.  Mondanak Namastét Anjali mudra nélkül is, de találkozhatunk meghajlással Namasté nélkül is. 

Sok keleti vallásnak is része, mint a tisztelet, hódolat vagy imádat kifejezője. Használják buddhisták, taoisták, sintoisták és jóga gyakorlók egyaránt. 

A hinduizmusban azt jelenti: meghajolok a benned lévő isteni szikra előtt. 

Jöhet egy kis etimológia? Azaz honnan, mikortól ered ez a szó? Már a védikus irodalomban is megjelenik a Kr. előtti 3. évezred körül, szanszkritul persze. A “Namah” szó a mai korban pedig azt jelenti meghajlás, tiszteletteljes üdvözlés, a “te” pedig neked. Ezért a Namaste szó szerint azt jelenti, meghajolok előtted. 

Mind a hinduizmusban, mind a mai modern spirituális gondolkodásban arra a hitre utal ez a köszöntés, hogy mindenkiben ugyanaz az isteni szikra lakozik. Az Átman, a lélek, mindenki belső önvalója Istentől származik, a Brahmannal azonos, de már személyessé, Énné vált. Brahman minden élő lényben működő és működtető életenergiaként van jelen. A benned lévő isteni szikra ugyanaz, mint bennem. Mivel az Átman Isten szikrája, mindenkiben jelen vannak isten tulajdonságai. Mindenki “Isten gyermeke”, mert ahogy nem tudom a szüleim genetikai örökségét kitörölni, az Isteni szikra is örök bennem. Az egyetlen kérdés, hogy vajon elfogadom vagy megtagadom ezt a spirituális örökséget.

Amikor meghajolok előtted, Isten előtt hajolok meg. Lelkem isteni eredete felismeri és tiszteli benned ugyanazt az istenit. Ez nem szétválaszt, hanem összeköt. Amikor legközelebb a matracodra lépsz, emlékeztesd magad, hogy a tested az Átman kifejeződése, de nem a helyettesítője. Ez megnyitja majd a teret, ahol felismered értékességedet, isteni teljességedet, és gyógyulhatsz.

Mert a Namasté meghajlás sokkal több köszöntésnél... gyógyító kéztartás is. A mudrák, kéztartások szabályozzák az energiaáramlást a testben, ez ma már bizonyított. Segítségükkel felszabadíthatjuk a testben létrejött energetikai gátakat, segíthetjük öngyógyító folyamatainkat.

A szív előtt összetett kéz ellazítja a testet, csökkenti a szorongást és a stressz. Összehangolja a 2 agyfélteke működését, emeli a gyakorló rezgésszintjét, értelmi és érzelmi harmóniát teremt. Békét, nyugalmat, együttérzést és hálát ad.

Gyakorold minél többször!

Namasté

Túróczi Ágota 

 

Tags: évkezdés , január , relaxáció , yin jóga

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info