A csodálatos gyerekjógáról kicsit másképp

 

levendulával

Amikor elvégeztem az Amasole gyerekjóga oktató képzését, még nem sejtettem, hogy ezzel egy újabb ajtó nyílik meg előttem a csodák birodalmába. Egy „sima” és két „fordított” gyermek anyukájaként már egész jól hozzászoktam a csodákhoz, mégis mindig az újdonság erejével hat rám az újabb csoda. 

Az első csoda 11 évvel ezelőtt érkezett az életembe, egy Kitti nevű, teljesen szokványos, gyönyörű, hisztis királylány formájában, majd őt követték sorban a következő kis csodák, Levi és Bálint. 

Ők már nem voltak annyira szokványosak, hiszen egy ritka genetikai betegség következtében máshogy működnek, más csodákat hoztak az életembe, mint amire egy anyuka számít a gyermekével kapcsolatban.

 

Elindultunk hát így, mindannyian ezen a nem mindennapi úton, ami valóban csodákkal teli, ugyanakkor rögös, hosszú, tele hegyekkel és völgyekkel, furcsa emberkékkel, rengeteg próbával és csupa meglepetéssel! 

Az elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezekhez a próbatételekhez bizony emberfeletti erő kell. Szerencsére én elég hamar rátaláltam arra, amiből erre az erőre szert lehet tenni. 

Ez pedig nekem a jóga volt! 

Sok hegy megmászása után vettem meg az első jógabérletemet az Amasole Jógastúdióba, majd végeztem el itt a gyerekjóga oktató képzést, akkor még azzal a céllal, hogy kislányomat is tudjam segíteni a jóga által nyújtott csodákkal ezen a rögös úton, amin ő is elindult velem. 

Mondanom sem kell, hogy természetesen itt is jöttek a csodák az életembe... Jó kis mókának tűnt a gyerekjóga, ahol együtt tölthetünk végre minőségi időt a lányommal és a kis barátnőkkel, miközben ők kapnak egy kis ízelítőt a jóga világába, mindenféle jógás játék formájában, fejlődik a testtudatuk, az érzelmi intelligenciájuk az egyensúlyuk, erősödnek, javul a testtartásuk, mindez szeretetteljes, vidám, szelíd módon. 

Elkezdtük hát a mókázást a lányommal és a barátnőkkel, elsőként a saját fejlesztő kuckómban, a Mazsola Kuckóban, amit a „fordított” gyerkőceimnek illetve a hozzájuk hasonló gyermekeknek hoztam létre. Nagyon sok klassz jógás játék van, amivel el lehet varázsolni a gyerkőcöket, de még ezeknél is klasszabbnak tűntek a különböző fejlesztő eszközök, amik a kuckóban voltak, így elkezdtem azokat is beépíteni a jógaórákba. 

Na nem valami speciális eszközökre kell itt gondolni, ezek többnyire egyszerű, hétköznapi dolgok, mint például egy szúrós lábtörlő, egy egyensúlyozó korong, dörzsi szivacs, diszkó lámpa... A „fordított” kisfiaim mellett rengeteg mindent tanultam az elmúlt 8 évben, többek között azt is, hogy egy-egy tárgyat, mennyi mindenre is lehet használni. Gondoltad volna például, hogy a dörzsi szivacs kiválóan alkalmas a szenzoros integráció fejlesztésére? De mi is az a szenzoros integráció?  Egy neurológiai folyamat, mely a testünk és a környezetünk ingereit/érzeteit rendezi, és lehetővé teszi, hogy testünket az aktuális helyzetnek megfelelően tudjuk használni.Ennek a rendszernek a helyes működése felelős sok mindenért, többek között a viselkedés- és figyelem zavarért is. 

Egy gyerekjóga óra ugyan nem feleltethető meg egy szenzoros integráció fejlesztő foglalkozásnak, de annak elemeit, pozitív hatásaival együtt, remekül fel lehet használni a gyerekjóga órákon is. Nem is beszélve arról, hogy ezeknek az egyszerű tárgyaknak ilyen furcsa módon történő alkalmazását szinte kivétel nélkül mindenféle gyerkőc, legyen az kis tündér, huncut kobold, földre szállt angyal, ravasz róka, folyton ugráló kis béka, kis mimóza, nagy lelkesedéssel fogadja! :) 

Itt ismét megtapasztalhattam azt a csodát, hogy bár elsőre különbözőnek tűnhet a „sima „ és „fordított” gyermek, valamiben mégis egyeznek: mindkettőjüknek az egészséges fejlődéséhez szeretetre, odafigyelésre, játékra, sok nevetésre, érintésre, simogatásra, biztonságra és persze egy nagy adag kreativitásra van szüksége! :) Így én akárhová is megyek, ezek mindig nálam vannak, na meg a dörzsi szivacs...

Szeretettel: 

Szolnok Judit 

 

 

Tags: évkezdés , január , relaxáció , yin jóga

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info