Mentesöröm, avagy tanácsok (nemcsak) a 21 napos felfrissülésre

Mentesöröm megálmodójaként, örülök, hogy lehetőségem nyílt az Amasole Jógastudió 21 napos programján belül néhány gondolatot megosztani Veletek: a tiszta táplálkozásról, a Mentesöröm Életmódról, ahol tudatosabb, derűvel telibb mindennapok, a test-lélek-szellem egyensúlyának megteremtése a célunk.

Életem során számos emésztési, és más tünettel szembesültem, már gyerekként is, melyek jöttek, mentek az életemben, majd állandósultak. Számos orvosi vizsgálaton vettem részt, de valódi eredmény nem született, csak tüneti kezelés. Ekcéma elleni krémek, savszabályozók, puffadásgátlók, és oldók, savlekötők. Egyet biztosan éreztem, nem szeretnék, tabletták fogságában, függésében élni. Helyette:

…hogy megértsem mi is történik a testemben több mint 10 éve kezdtem el foglalkozni a különböző táplálkozási módok, természetes gyógymódok, a betegségek lelki, energetikai hátterének megismerésével.

Megtapasztalhattam, és tapasztalom is vendégeim által, hogy az emberi szervezet, ha megkapja a lelki és fizikai segítségnyújtást, hihetetlen gyógyulásra képes. Minden állapotot lehet javítani, ehhez viszont nem elég a testet gyógyítani, a mindennapi stresszforrásainkat is szükségszerű letenni, csillapítani, kezelni. 

Szervezetünket gazdag élővilág népesíti, ugyanúgy ahogy a Földünket is. Lenyűgöző az emberi test. 

Emésztőrendszerünk, úgy ahogy a bőrünk, a szemünk, valamennyi szervünk láthatatlan élőlényekkel él együtt harmóniában. Egyik sem létezhet a másik nélkül. A mikróbák legnagyobb kolóniája mégis az emésztőrendszerünkben él, jó és rossz baktériumok, és az átmenő baktériumok sokasága. Naponta rengeteg mikroorganizmust, vegyi és méreganyagot nyelünk le étellel, itallal. 

Mégis hogyan éljük ezeket túl?

Az emésztőtraktusunkat egy vastag gyepszerű baktérumszőnyeg fedi, amely természetes védelmet nyújt, a kórokozók, emésztetlen étel, méreganyagok, paraziták ellen. Ez baktériumréteg a fizikai védelem mellett olyan baktérium, gomba, vírusölő anyagokat termel, amelyek a vírusok, baktériumok membránját feloldják, és jelzést adnak az immunrendszernek, hogy megfelelően reagáljon a betolakodókra. Emellett a jótékony baktériumok savakat termelnek, mely lecsökkentik a bélfal ph-ját, ezt a ph-t a betolakodók nem szeretik.

Amennyibe belekben a jótékony baktériumok minősége, mennyisége sérül, csökken a bélfal védelme, vagy meg is szűnik, szabadon bejutnak a vírusok, káros baktériumok, méreganyagok, melyek gyulladásokat, intoleranciák alakíthatnak ki (súlyosabb esetben áteresztő bélszindróma)

Az egészséges bélflóra segítséget nyújt a tápanyagok, vitaminok, ásványianyagok felszívódásában, véráramba jutásában. Ha sérült a bélflóra, ehetjük a legtermészetesebb, legorganikusabb tápanyagokat, és étrendkiegészítőket nincs esélye normálisan lebomlani, és felszívódni.

Milyen tényezők károsíthatja egészséges bélflóránkat?

 

- antibiotikum, rendszeres fájdalomcsillapítók szedése, szteroidok, altatók, savcsökkentők, savszabályozók, protonpumpagátlók, védőoltások

- nem megfelelő étrend (sok szénhidrát, legyen az glutén, vagy gluténmentes, cukor, tejtermék, feldolgozott alapanyagok, adalékanyagok, színezékek, ízfokozók) miatt elszaporodnak a rossz baktériumok, férgek, paraziták az emésztőrendszerben. 

-  betegségek (vírusok, szalmonella fertőzés, baktériumok, autoimmun betegségek)

-  stressz

- egyéb tényezők (ami lehet környezeti hatás, időjárás, környezeti szennyezés)

Ezek a tényezők megváltoztathatják átmenetileg vagy végleg a bélflóránkat. Azokat a mikrobákat, amelyek csak pozitív hatással vannak a gazdaszervezetre, probiotikumoknak nevezzük. Ilyenek a  a Lactobacillus és a Bifido bakteriumok.

A köztudatban leginkább az él, hogy tejtermékeken keresztül vihetünk be csak természetes módon probiotikumokat, pedig más lehetőségeket is kínál számunkra a természet például a fermentált zöldségek.

Kezdeti tünetek, melyekkel üzen a test, hogy legyünk éberebbek, figyeljünk magunkra, étkezésünkre, életünkre:

haspuffadás, gyomorpanaszok, székrekedés, hasmenés váltakozása, afták, bőrtünetek (viszketés, ekcéma, csalánkiütések).

Majd az évek során szinte észrevétlen gyülekeznek, sokasodnak a tünetek, többször vissza -vissza térnek, el sem múlnak és nem értjük azok hátterét (allergiák, intoleranciák, ködös agy, fejfájás különböző formái, izom és ízületi fájdalmak, ólom fáradtság, hormonális változások, autoimmun betegségek …)

A legfontosabb egészséges bélflóra megtartása, folyamatos regenerálása, ha szükséges újjáépítése.

Az egészséges bélflórát a rostban gazdag, tápanyagdús, változatos táplálkozás támogatja minimalizálva szénhidrátbevitelt (glutén vagy gluténmentes), ügyelve napi a szénhidrát-rost-fehérje-keményítő egyensúlyra. 

Mi az amit javasolt kerülnünk?

  • szénhidrát dús étkezést, a hirtelen vércukoringadást kiváltó ételek fogyasztását
  • a cukrot (emeli a gyulladásszintet a szervezetben, táplálj a belekben élő különféle patogéneket, bélfertőzéseket (rossz bacikat), elszaporodnak a káros mikróbák, és begyulladnak a belek, amit kialakítja az áteresztő bélszindrómát, vagy fokozza azt. A cukorevés miatti inzulin kiugrások károsítják a pajzsmirigyet, hormonrendszert. 
  • a szóját (a szójában található lektinek irritálják a bélnyálkahártyát, a szója az ösztrogén hormon aktivitását is utánozhatja a szervezetben, és megzavarhatja a hormonműködést)
  • az ipari magolajokat (pl. kukoricaolaj, napraforgó olaj, szója, repce, szőlőmag, földimogyoró. (ezek a hő- és kémiai folyamatok hatására sérülnek, önmagukban fokozhatják a gyulladást a szervezetben, a hormonegyensúlyt)

Javasolt zsiradékok: olíva olaj, avokádó, kókuszolaj, állati zsiradékok

  • feldolgozott élelmiszereket (attól, hogy gluténmentes, és természetes összetevőket tartalmaz még lehet rossz minőség, kekszek, chips, kenyerek, üres kalória tatalmú élelmiszerek. Előre csomagolt élelmiszerek, szószok, öntetek. Ezek általában tele vannak a hormonrendszerre, és az emésztőrendszerre kártékony anyagokkal)
  • génmódosított élelmiszereket (gyulladást fokozzák, ami Magyarországon most „rejtetten jelen van”: kukorica, szója. Számos kész, egészségesnek szánt termék tartalmaz módosított keményítőket szóját, szójalecitint, szójafehérjét. 
  • felvágottakat (általában rosszabb minőségű, antibiotikummal kezelt húsokból készítik. Az elfogyasztott húsoknak jó minőségűeknek, kell lenniük. A felvágottak sokszor tele vannak szőlőcukor nitrátokkal, szulfátokkal, nátrium nitrittel, tartósítószerekkel, ízfokozókkal, mesterséges aromákkal)

Ezek a termékek, tovább fokozzák az emésztőrendszeri, hormonális tüneteket, kialakítva más gyulladásokat a szervezetben.

Abban az esetben, ha már kialakult állapotváltozás áll fenn, átmenetileg szigorúbb étrendváltoztatásra, életmódváltoztatásra van szükség (glutén, gabona, hüvelyesek, tejtermékek elhagyása javasolt)

Mit ehetünk? 

Egyszerű tiszta alapanyagokar, valódi ételeket, amelyek:

  • vegyszermentes termesztésből származnak
  • nem génmódosított élelmiszerek
  • nincs bennük hozzáadott növekedési hormon, antibiotikum, egyéb gyógyszer
  • nincs bennük semmi mesterséges és semmi tartósítószer
  • nem nagyüzemi termelésből származnak
  • az állatok a nekik megfelelő, természetes táplálékot kapják és van lehetőségük mozogni
  • fenntartható módon termesztik (a talaj kiüresedéstől való védelmével, és állati trágya felhasználásával)

Nyújtsunk segítő jobbot testünknek, hogy testi – lelki- szellemi egyensúlyban élhessük mindennapjainkat.

Mentesöröm (Facebook, Instagram)

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info