Határok feszegetése- Komfortzónán innen és túl

 komfortzona 250x166

A határainkat elég sokféle módon tudjuk feszegetni. Sokan szeretik és extrém módon végzik, sokan viszont frászt kapnak még a puszta gondolatától is.

Vannak olyanok is, akik beleragadnak nem kívánt, esetleg nem is komfortos helyzetekbe így a testük kezdi el feszegetni a határokat a terebélyesedés által.

Bármelyik típusba is tartozol valamilyen elképzelésed már biztosan született ebben a témában. Én sosem tartottam magam „komfortozósnak”, megszoktam a változásokat, sőt rendeszeresen generáltam is az életemben. Mégis az évek múlásával ahogy nőtt a tudatosságom egyre több megszokásból végzett cselekvést csíptem el a működésemben. Ekkor született meg a komfortzónán kívüli hetek ötlete, és random módon kijelöltem magamnak egy hetet az évben, amikor ezzel éltem is. Majd már nem csak a konkrét arra hivatott hetet, hanem egyéb alkalmakat is kihasználtam a gyakorlásra. Megtapasztalva, hogy a komfortzónán túl is van élet. Nem is akármilyen.

Ezeket a számomra jól bevált gyakorlatokat nem szeretem megtartani csak saját magamnak, így kezdetben a szűkebb baráti körömet vontam be, majd oktató kollégáim javaslatára és segítségével most az egész Amasole Jógastúdióra kiterjesztjük.

Eltérve a megszokott sémáktól egy kis friss energiát csempészünk az óráinkba, felbolygatva a jól megszokott rendet, hisz a jógával a rugalmasságunk fokozásán is dolgozunk, amit nem csak a testünkben, hanem a lelkünkben és az elménkben is szeretnénk elérni.

Ez egy igazi jógás kihívás lesz ezáltal.

Egy mini megmérettetés, hogy valóban jógázunk-e amikor ráállunk a matracunkra, sikerül-e könnyedén áramolni a flowval, és vajon véget ér-e az óra végével a jóga, amikor elhagyjuk a termet, vagy a matracot.

Ahogy olvashattátok már korábban erre 2018. május 14-19. között kerül sor az Amasole Jógastúdióban, és nagy szeretettel várjuk azokat is, akik amúgy nem nálunk jógáznak csak vágynak egy kis változatosságra, egy kis frissességre.

De természetesen gondoltunk azokra is, akik bármilyen oknál fogva nem tudnak ellátogatni hozzánk, ők se maradjanak ki a jóból.

Nekik azt javasoljuk, hogy végignézve a mindennapjaikon keressenek három olyan mini feladatot, ami kellően komfortzónán kívüli lenne a saját életükben.

Azért nem tervezünk napi feladatokat adni, mert minden egyén más és más. A leghasznosabbnak azt tartom, amikor saját magunk jövünk rá, és állítjuk kihívások elé önmagunkat.

Gondolatébresztőként leírok - a teljesség igénye nélkül - pár technikát, amit az elmúlt években alkalmaztam magamon:

  • Köztudottan sosem hordok fekete színt, mégis egy ilyen hét alkalmával megvettem egy nagyon csinos fekete ruhát és abba mentem el a barátaimmal egy kiállításra.
  • Balkezesként képtelenség számomra jobb kézzel fogat mosni, bár egy hét alatt nem szoktattam át magam, de kellően nagy kihívást jelentett, hisz automatikusan a balba fogtam mindig.
  • Volt olyan, amikor „csak” nem vizezhettem be a fogkefémet fogmosás előtt.
  • Vagy amikor nem ugorhattam bele csak úgy egy farmernadrágban, hanem minden nap csinosan fel kellett öltöznöm.

Idén azonkívül, hogy minél több komfortzónán kívüli jógaórán tervezek résztvenni a kollegáimnál az alábbi vállalásokat tervezem:

  • Bringával az Amasoléba (nem ülhetek autóba, ha az Amasoléba megyek, rossz idő esetén marad a busz)
  • Szókincsfejlesztés címén napi öt új olasz szó megtanulása (Miért pont olasz? Mert ott egy fokkal nehezebben találok napi öt újat)
  • Offline üzemmód a telefonomon. Jelenleg ez tűnik a legnehezebbnek. Hat napon keresztül egy egyszerű mozdulattal kikapcsolom a telefonomon az internetet, így csak hívásokat és üzeneteket fogadok. Minden egyéb internetes kommunikációt csak a laptopon és otthon végezhetek.

Alig várom már őket! Igazából bármikor megtehetném, nem kellene egy konkrét héthez kötnöm, de vagyunk vele páran így, hogy sokat segít az elménknek egy kijelölt időpont.

Csodás változásokkal teli gyakorlást kívánok:

Jakab Adri

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info