Cipruson is hódít a jóga

makkjutka

MAKK JUTKA, A MAGYAR LÁNY GYAKRAN OKTAT BUDAPESTEN IS

Mesélnél kicsit nekünk arról, hogy a jóga beszivárgott az életedbe, vagy berobbant?

Beszivárgott. Egy magyar barátnőm ismertetett meg vele 2003-ban Cipruson, aki Angliából “hozta magával”. Emlékszem, hogy mennyire ügyetlennek éreztem magam akkor, nulla hajlékonysággal és semmi erővel. Csak makacs voltam és tetszett a kihívás. Aztán ő elköltözött és máshoz kezdtem járni még 2 évig. Mikor 2006 végén a fiam megszületett, sajnos felhagytam minden mozgással. Erre nem vagyok büszke, de tanulópénz volt. Legközelebb 2013-ban “vettem elő” a jógát. Óriási elszántsággal, vehemenciával és fájdalmakkal. 36 évesen hol ez fájt, hol az. Akkor döntöttem úgy, hogy elkezdek jógázni előbb heti kétszer, aztán Kino McGregor hatására napi rendszerességgel.

Úgy tudom, hogy 3 gyerek mellett kezdtél el jógázni, ezt hogy tudtad megoldani?

Esténként 9-10 órától éjfélig gyakoroltam. Komolyan. Mikor a ház már elcsendesedett, én akkor álltam neki. Mivel a fiam hiperaktív, az ikerlányok meg kicsik voltak (3 évesek), képtelenség lett volna mellettük jógázni.

Ők is veled jógáznak, vagy tudják, hogy ez neked Énidő?

Léda lányom igen, a másik két gyerekem nem jógázik. Olyan ügyes, hogy nem is kell neki mondanom semmit, csak néz engem és tökéletesen lemásol egy-egy tartást. Viszont a hajlékonyságát szerencsére nem tőlem örökölte.

MakkJ

Mit jelent neked a jóga? Mit adott, amit másban nem találtál?

Amikor megismerkedtem vele egy mentsvár volt, hiszen telepített idegenvezetőként nagyon pörögtem. Élveztem a nyújtást, az elengedést és az ellazulást. Aztán mikor újra megtaláltam annyi év kihagyás után, a nyújtás mellett megszabadított a fájdalmaimtól és egy “flow” ( pszichológiai értelemben) érzést adott. Az egy olyan érzés, amikor az ember nem veszi észre, hova tűnt 120 perc.

Mikor döntöttél úgy, hogy oktatni is szeretnéd?

Amikor a barátnőim csatlakoztak hozzám. Rájöttem, hogy ők is jól érzik magukat jóga után, és van érzékem a “tanításhoz”. De ez nem jó szó a jóga esetében. Inkább az iránymutatást mondanám. Mert nincs olyan, hogy így kell, vagy úgy csinálni. Én csak a buldózer vagyok, aki vágja a csapást az erdőben. A motorokat nekik kell mozgásba hozni és a kormány is az ő kezükben van.

Milyen az élet Cipruson?

Nyugodtabb, mint itthon. Fényes, mivel télen is süt a nap. Mosolygósabb és egyszerűbb. Könnyebb a megélhetés, gyorsan eljutsz mindenhova, mivel nincsennek nagy távolságok. Mindig van friss gyümölcs és zöldség, és az emberek kevesebbet stresszelnek az utakon.

Sokszor látunk kicsavart pózokban. Ilyen hajlékony vagy, vagy kemény munka eredménye?

Az utóbbi. Sajnos. Vagy mégsem? Fent említettem, hogy irigykedem a lányom hajlékonyságára. De a tapasztalatom azt igazolja, hogy a természetes hajlékonysággal rendelkezők sokkal könnyebben lesérülnek. Másrészről tanárként jobban át tudom érezni milyen egy “merev” testben élni, mert az enyém is olyan volt. Szóval az utóbbi, hogy a kérdésre válaszoljak. Nagyon kemény, kitartó és hosszadalmas munka eredménye. 

Mit üzennél az Amasole jógásainak?

Azt, hogy legyenek mindig önmaguk. Bátran éljék meg a vágyaikat, merjenek autentikusak lenni, és ne ijedjenek meg a változástól.

Jutka az alábbi napokon vár mindenkit szeretettel az óráira az Amasole Jógastúdióban (1031 Budapest, Monostori út 29.)

2019. augusztus 12. 17.30 Flow jóga, 2019. augusztus 13. 9.00 Flow+yin, augusztus 13. 18.30 power jóga 

A klimaxoló nőnél már csak a klimaxoló férfi lehet gázosabb

 

Mens Health Andropause 1600 810x540

Ha hormonokról van szó, akkor rögtön a nők jutnak eszünkbe, legyen az a havi ciklus előtti, vagy a változókori hormonhullámzás. Sokan talán sosem hallottak még az andropauzáról, azaz a férfi klimaxról. Pedig, ahogy a nők testében az évek múlásával csökken az ösztrogénszint, úgy a férfiakéban ez idő alatt a tesztoszteroné. Az alacsony tesztoszteronszint nem csak szexuális téren okoz problémákat, mint a libidóesés, megtermékenyítési problémák, de sajnos növeli a korai halálozás esélyét, az elhízást, a cukorbetegség kockázatát, lassítja az anyagcsere folyamatokat, csontritkulást és prosztata megnagyobbodást is okozhat. Felkerül rájuk az úszógumi, feledékennyé, motiválatlanná, sértődékennyé és döntésképtelenné válnak. Az éjszakákat az álmatlanság és az izzadás, a nappalokat pedig a hiszti uralja.

Cikk folytatása

Döntések és választások, elfogadás és elengedés időben


Döntések Nicole

Sokszor felmerül az emberben, jól döntött, jól választott egy adott helyzetben? 

Azzal az személlyel kötötted össze az életedet, akire mindig is vágytál? 

Voltak jelek? Nem vetted, vagy nem akartad észrevenni, mert boldog szerettél volna lenni? 

Becsapva érzed magad ezáltal, és bűntudat mardos? Ne tedd! 

Cikk folytatása

Néhány gondolat a szerepeinkről és a meditációról

egyensuly 2

 

Első gondolatom a meditációról leginkább a kiegyensúlyozottság és az önkontroll. Ez véleményem szerint is mind releváns, de ha tovább viszem a gondolatmenetemet számomra a legfontosabb, a lelki béke megértése és megtapasztalása. Ezek elérésének a célja, hogy a stabil érzést meg tudjam tartani. Ahhoz azonban, hogy állandó stabilitást tapasztalhassunk, több dologra van szükség. Azt kell elérnünk, hogy a meditáció alatt, a harmónia, összhang tapasztalatát vissza tudjuk idézni aktuális helyzetekben, empirikus életünkben, különösen olyankor, amikor nem könnyű megőrizni a belső önuralmunkat. Ha ezt nem tudjuk elsajátítani, megkérdezhetjük magunktól, mi haszna van egyáltalán?

Cikk folytatása

Lélegezz!

A pránajámára legtöbbször úgy gondolunk, mint a légzés irányítása, ami részben igaz, de többet is jelent ennél.  Zoli pránajáma bloghoz breathing

A szó két részből áll: prána és ájáma.

Jelentésüket megismerve közelebb kerülünk a megértésükhöz.

A prána életenergiát az ájáma tágítást, növelés, kitöltést, kiterjesztést jelent.

A prána minden létező dologban ott van, szerves és szervetlen, élő és élettelenben egyaránt.

Mindent átjár, körbe vesz, sőt egyes elméletek szerint minden pránából épül fel.

A prána így ránk is hatással van, ha foglalkozunk vele, ha nem.

Cikk folytatása

A csodálatos gyerekjógáról kicsit másképp

 

levendulával

Amikor elvégeztem az Amasole gyerekjóga oktató képzését, még nem sejtettem, hogy ezzel egy újabb ajtó nyílik meg előttem a csodák birodalmába. Egy „sima” és két „fordított” gyermek anyukájaként már egész jól hozzászoktam a csodákhoz, mégis mindig az újdonság erejével hat rám az újabb csoda. 

Az első csoda 11 évvel ezelőtt érkezett az életembe, egy Kitti nevű, teljesen szokványos, gyönyörű, hisztis királylány formájában, majd őt követték sorban a következő kis csodák, Levi és Bálint. 

Ők már nem voltak annyira szokványosak, hiszen egy ritka genetikai betegség következtében máshogy működnek, más csodákat hoztak az életembe, mint amire egy anyuka számít a gyermekével kapcsolatban.

Cikk folytatása

Ááááá jógára csak az idősebbek járnak! Tényleg?

Ááááá jógára csak az idősebbek járnak!környei juli álló íj

A fiatalabbaknak nem való a jóga, túl lassú és unalmas.

Tényleg?

Szerintem pont az az egyik nagyon jó dolog a jógában, hogy teljesen korosztálytól független. Kortól függetlenül, mindenkinek rengeteg pozitív hatást tartogat magában. 

Lehet, hogy más miatt kezdjük el és másféle jóga órákat fogunk megszeretni, de ettől még mindenki számára nagyon szuper elkezdeni. Egy jó út a tudatosabb és kiegyensúlyozottabb életritmus felé.  

A jóga hasznos hatásaiból fogok kiemelni párat, ami kifejezetten az iskolába - egyetemre járó korosztálynak lehet fontos. 

Cikk folytatása

Hogyan teremts egyensúlyt magadban és körülötted?

Napjainkban lehetetlen küldetésnek tűnhet, hogy élhető és élvezhető egyensúlyt teremts a munka és a magánélet között.egyensuly judy blog

A technológiai fejlődés következtében a nap minden órájában tudnál és tudsz is dolgozni.

Sokan már azért is többet dolgoznak, mert félnek attól, hogy ellenkező esetben elveszítik a munkájukat. Abban mindenki egyetért, hogy a véget nem érő munkanapok által okozott stressz mély és káros nyomokat hagy bennünk és körülöttünk. Hatással lehet a kapcsolataidra, az egészségedre és általában a boldogságodra. Az, hogy kinek mit jelent az élhető egyensúly ebben a viszonylatban, egyénileg eltérő lehet, de léteznek olyan ötletek, amelyek akár mindenkinek segítséget nyújthatnak a kívánt állapot megteremtésében és megőrzésében.

  1. Nem baj, ha nem tökéletes!

Cikk folytatása

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info