Heti Hősök #2 - Elmondom hát mindenkinek

4 éve kezdődött. Többéves meditáló lévén a megszokott ászana gyakorlatok a kor előre haladtával kevésnek bizonyultak.

Többször elmentem a stúdió előtt. "Nem vagyok én ehhez már túl öreg?"

Bár olvastam a különböző jógatípusokat, fogalmam sem volt, hogy melyiket válasszam.

Cikk folytatása

Akár pörögsz, akár nem - jógázz!

Akik ismernek, tudják, hogy állandóan jövök-megyek, intézek-szervezek. A munkában és a magánéletben is. Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy jógázom. El sem tudják képzelni, hogyan jön össze a pörgés és a jógázás. Ezek az ismerőseim, akik meglepődnek, legalább két dologgal nincsenek tisztában: az egyik, hogy a jóga nem arról szól, hogy lótuszülésben mantrázunk. A másik, hogy azoknak van a legnagyobb szüksége megállni néha egy kicsit, akik a matracon kívüli életben az átlagosnál nagyobb fordulatszámon pörögnek. Szeretettel ajánlom az alábbi sorokat azoknak, akiknek szükségük van arra (meggyőződésem, hogy mindenkinek van), hogy néha ne KELLjen semmit csinálniuk. Így akár jógázhatnak is.

cityyoga

Mindannyian éreztük már azt, hogy átcsapnak a fejünk felett a hullámok. Ezek a hullámok jelentkezhetnek egy vizsga, párkapcsolati, munkahelyi probléma, akár ezek ötvözetének képében. A jóga segítségünkre lehet, akár csak ha egy kis gőzt szeretnénk kiengedni, de akkor is, ha sokkal nagyobb tudatossággal szeretnénk élni az életünket. Hogy ne csak megtörténjenek velünk a dolgok. Bizonyos idő után (és itt egyáltalán nem kell hosszú időre gondolni) megtapasztalhatjuk, hogy milyen az, amikor semmi sem számít, csak mi magunk. Kizárólag magunkra figyelünk. A testünk és a lelkünk, semmi más. Ott és akkor, a pillanatban. Abban a kilencven percben egyre inkább sikerül félre tenni a problémáinkat, így automatikusan csökken a stressz (kortizol) hormon szintünk is. Ez persze nem történik meg az első gyakorlás alkalmával.

Cikk folytatása

Heti Hősök #1 - Amasole, a hely, amely örökre rabul ejtett

Pár évvel ezelőtt egyik kedves ismerősöm azt mondta nekem, hogy van itt a közelben egy jó hírű jóga stúdió, szívesen kipróbálnám, de egyedül nincs elég merszem hozzá, gyere le velem. Addig unszolt, hogy kötélnek álltam és egy szép őszi napon beballagtunk egy hot pilatesre, mert tetszett a neve.

Cikk folytatása

Szankalpa, megerősítések és a gondolatok ereje

A jóga eszköz ahhoz, hogy megismerjük a testünket, a tudatunkat és a tudatalattinkat és hogy az egyensúlyt keresve, befolyásoljuk őket azért, hogy visszataláljunk az egészséges működésünkhöz.

tavasz

Mik azok a megerősítések?

Nagyon leegyszerűsítve a kérdést, megerősítés bármi, amit mondunk, vagy teszünk. Az emberek mondanivalójának és gondolatainak a nagy része általában elég negatív, ami nem vezet jó tapasztalásokhoz. Ha meg akarod gyógyítani az életedet, pozitív mintákkal kell átformálnod a gondolkodásodat és a beszédedet. A megerősítés nyitja meg a kaput, ez a bejárat a változás ösvényéhez. Megerősítések alatt olyan kifejezések tudatos megválasztását értem, amelyeknek a segítségével vagy kiküszöbölhetsz valamit az életedben, vagy kialakíthatsz benne valami újat. Minden elgondolt gondolat és minden kiejtett szó megerősítés!

Cikk folytatása

Yin jóga utazás, nyaralás alatt - avagy a yin multivitamin

Benne vagyunk a nyárban, gondolom sokan már utaztatok, hosszú órákon át autó, busz- vagy repülőgép ülésbe préselődve. Vagy éppen a nyaralótokban töltitek a szünidő csodás napjait, és talán a gyerekek néha hagynak egy-egy fél órácska én-időt is a számotokra, a fagyi-strand-palacsinta háromszögben. Szóval arra gondoltam, hátha feltámad bennetek a vágy, hogy yin jógázzatok. 

Összeállítottam egy rövid, 5 gyakorlatból álló sorozatot, egy afféle "yin multivitamint”. Bárhol elvégezhető, akár strandon is, vagy vitorláson, bármikor “bedobható”, nem több, mint 30 perc.

Cikk folytatása

Keleti jóga, nyugati jóga

Egy olyan témáról szeretnék írni nektek, ami engem is nagyon foglalkoztat. Néha még nehézséget és fejtörést is okozott, ahogyan próbáltam megtalálni a helyem a trendek és ősi tradíciók forgatagában.


Markáns különbségek vannak aközött, hogy valójában milyen céllal jött létre a jóga és aközött, ahogyan ma űzzük.
Itt nyugaton általában az ászanákat gyakoroljuk, a légző gyakorlatokat és néhányan még a meditációt is. Sokan viszont még az oktatók közül sem tudják azt, hogy a jóga valójában ennél többről szól. Gyakran hallottam különböző országok különböző jóga tanárainak a szájából, hogy milyen csoda ezeket a több ezer éves pózokat gyakorolni a mai modern világban. S míg ez egy romantikus gondolat, nem igaz. Az általunk gyakorolt pózok hatalmas százalékban maximum száz évesek. A hajlékony, erős emberi test és a kreativitás szüleményei ezek a néha már tornászi képességeket igénylő mutatványok.

Cikk folytatása

Jógatábor élménybeszámoló Orsi tollából

image6

IKSZEDIK JÓGATÁBORBAN SZARDÍNIÁN 

Ahogy meghirdették a szardíniai jógatábort, nyomban döntésre jutottam, Én ott leszek, az 100. A férjem most nem tudott/nem akart eljönni, így hát egyedül vágtam neki a sokadik jógatáboromnak az Amasole-val. Ha már szóba került, ha valaki úgy gondolja, hogy a családot nem lehet otthagyni és egyedül nyaralkázni, az nagyon téved. Ajánlom mindenkinek, aki hosszabb ideje él párkapcsolatban, húzzon el minimum 1 hétre/év! Akinek gyerekei is vannak, az próbáljon 2 hétre elmenni. Aki nincs távol, nem tud hiányozni.

Cikk folytatása

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info