Fókuszban a farizom az amasole jógaórán

Immáron fél éve, hogy felkerült az Amasole jógaóra az órarendünkre, amely nem véletlenül kapta a stúdió nevét. Ha sosem próbáltad még itt egy rövid leírás róla. Amasole óra

Az óra intenzitása és hangulata évszakonként, és a bennünket körülvevő energiák által is változik. De minden alkalommal a részét képezi a „elcsúszott” mozgásminták korrekciója, a jobb testi és ezáltal lelki jóllét érdekében.

Lehetőségem nyílt a gyakorlásotok által még nagyobb figyelmet fordítani ezeknek a specifikus területeknek a tanulmányozására, és arra jutottam, hogy eljött az ideje hogy még nagyobb fókuszt fektessük az alvó farizmok felébresztésére!

Vannak akik a napi testmozgással inkább esztétikai célokat tűznek ki ( hogy jobban álljon a farmer, a fürdőruha a wellnessben és tengerparton), és sokan érkeznek különböző gerincproblémákra keresve a megoldást.

Úgy vélem, hogy evolúciós szempontból belénk van kódolva az esztétikailag vonzó fenék, legyen szó férfiről vagy nőről, hisz az egészségesebb test, izmosabb fenék látványa a jobb fajfenntartás lehetőségét sugallja. Ezen az órán mindenki megtalálhatja azt, amire vágyik. Így bármi is a kezdeti motivációd, ugyanazért mozgunk, csak ki megelőzés céllal, ki a gyógyulás érdekében.

Cikk folytatása

Telefonok, karórák a jóga órán-avagy hogy is vagy jelen a gyakorlásodban?

Telefonok, karórák a jóga órán – avagy hogy is vagy jelen a gyakorlásodban?

Mostanában gyakran esik meg velem a következő: bemegyek a terembe órát tartani. Elkezdődik a gyakorlás. Egy bizonyos ponton felállok, körbejárom a termet ahol jógázunk, hogy mindenkit mindenféle szögből jól lássak. És akkor egyszer csak, miközben az órát vezetem, megtörténik velem az, ami ennek a bejegyzésnek a megírására sarkallt.

Cikk folytatása

A megszámlálhatatlannak tűnő percek a melegben, avagy az első alkalom a hot jógán

Lelkesen, szokásosan nagy arccal és mintegy 50 kg túlsúllyal érkeztem életem első hot jógájára.  Így visszagondolva, már első pillantásra is gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a teremben rajtam kívül egyetlen kövér ember sem volt. Mármint olyan, aki annyira kövér, mint Én. Mert aki nem annyira kövér, mint Én, az nem is kövér.  
 
Aki ismer, tudja, ha valamit elhatározok, ha beledöglök is, végigcsinálom. Na, ez volt az a jógaóra, ahol azt éreztem, ha végigcsinálom, bele is döglök.  

Cikk folytatása

Hogyan válj szuper jógaoktatóvá?

Hagyd a termen kívül a mindennapokat!

Szenvedéllyel szeresd a munkád, és mindent, amit csinálsz, és akkor valóban élsz.
2007. június 15-én zárult az első jógaoktatóképzésem 9 izzasztó hete. A napokban nosztalgiázgattam, és a kezembe került a naplóm, amit a hawaii-i képzés alatt írtam. Jól esett olvasni ezeket a sorokat, így gondoltam begépelem, és veled is megosztom az eredeti verziót.

Cikk folytatása

Támadt egy szuper ötletünk: Hogyan éld túl a hét második felét a munkahelyeden?

Ha azt érzed, hogy a hét eleji lendületed csütörtök-péntekre már alábbhagy, érdemes feltöltődni egy kis energiával, hogy a hét utolsó munkanapján, már ne energiahiányos állapotban kelljen bekúszni a munkahelyedre. Így jó eséllyel nem azzal telik majd az egész hétvégéd, hogy próbálod összekaparni magad a hétfői munkakezdésre. 
Mi is szeretnénk támogatni ebben téged, így sokatok kérésére betettünk az órarendünkbe még egy „csendes” Hot jógaórát. 

Cikk folytatása

Viszlát ülőmunka! Helló világ! -Itt az amasole legújabb HOT jóga oktatóképzése!

Már egy ideje gyakorlod a jógát, és úgy érzed teljesen behálózta, megmásította és jobbá tette az életed? Talán már korábban is eszedbe jutott, hogy a következő természetes lépés, hogy Te magad is oktatóvá válj? Vagy egyszerűen csak a gyakorlásod szeretete és " normális " ;) munkád megtartása mellett valami másra, valami könnyedebbre és jelentőségteljesebbre is vágysz?

Akkor az amasole következő HOT jóga oktatóképzése pont Rád vár!

Cikk folytatása

Kötött gyakorlatsor általi biztonságos zóna - Visszajelzések a változásokról

12 nappal ezelőtt kollégáimmal az amasole Jógastúdióban elkezdtük gerincszempontból jól átgondolt módosításokkal oktatni az eddig jól megszokott bikram alapú Sole Hot gyakorlatsort. Ahogy előző cikkemben (http://amasolejoga.hu/hu/amasoleblog/106-tovabblepes-az-egeszseg-fele) már leírtam elég hosszú folyamat, és jól megfontolt döntés eredménye volt ez a változás.

Azóta eltérőek a vélemények a gyakorlatsor változását illetően. Azzal abszolút tisztában voltam, hogy nem mindenkinek fog tetszeni, és nem is voltak ilyen illúzióim.

Cikk folytatása

Bikram Choudhury eljött a szakítás ideje

10 évvel ezelőtt, 2007-ben végeztem el a Bikram jógaoktatóképzést Amerikában, akkor 3-4-dikként a Magyarországon élő oktatók közül. Rendkívül jó hatással volt rám a gyakorlatsor, testileg és lelkileg nagyon sokat adott egy borzasztóan nehéz időszakomban.

Cikk folytatása

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info