Ischia jógatábor 2020. júliusában

ischiajóga 

Ischia vulkáni eredetű sziget a Tirrén-tengerben, a Nápolyi-öböl északi részén található. 
A sziget a turizmusból él, hisz a vulkáni utóműködésnek köszönhető termálvízű forrásai köré számos gyógyszálló épült. 
A sziget szépsége Caprihoz mérhető: Capri egyszerűen csak felkapottabb. Bár Ischia területe Caprinál négyszer nagyobb, mégsem számít Európa-szerte annyira ismertnek.  
Szállásunk a vulkáni eredete miatt fekete homokos strandon található, ahol még a zuhanyzóból is az oly meghatározó ásványokkal teli víz csordogál. Termál medencéjét egyenesen a hegyből csordogáló forróvíz tölti folyamatosan.
Ezúttal közvetlenül a tengerparton van a szállásunk, ahol a tenger morajlása a nap 24 órájában mossa át a lelkünket és hangol rá a napi rendszerességű jógázásra.

ischia jógatáborIMG 8437

Program: 
Napi 2x jógázás, reggel intenzívebb átmozgatás, este fincsi yin jógaóra. Kirándulási lehetőségek: Nitrodi fürdője (busszal), Cavascura fürdő (gyalog a szálláshelytől pár percre), hajókirándulás. Igény esetén egy napos kirándulás Caprira, bár szerintünk Ischia ezerszer jobb hely.

IMG 8439 Meleg termálvízes fürdő

ischia jógatábor Isteni helyi alapanyagok 

Ischia jógatáborIMG 8441

Utazás: 

Repülővel Nápolyba (több légitársaság Ryanair/Wizzair is repül 2020. júliusában erre az időszakra a retúr jegy cca 25-30.000,-) A reptértől busszal a kikötőbe, onnan hajóval a szigetre, onnan újabb busz. A transzfer ára  cca 45-50 Euro/fő. Segítünk, együtt megyünk. 
Figyelem: a szálláshely autóval nem közelíthető meg, ezért érkezéskor egy rövidebb (kb 7-8 perc) séta vár ránk a tengerparton. A csomagokat a busztól hordár viszi a hotelbe, de nekünk fapallókon kell végigsétálni. 

 Dátum: 2020. július 14-21.

Ár: Euro 690,-/7 éjszaka/fő, mely tartalmazza a 7 éjszaka szállását 2 ágyas tengerre néző szobákban, félpanziós ellátást (svédasztalos reggeli, 3 fogásos menüválasztásos vacsora hús/hal/vegetáriánus), naponta 2x jóga a matracon.

A termálvizes medence és az ásványokkal teli zuhany használatát.  Lehetőség van korlátozott számban egyágyas szobát kérni.

Egyszobás felár: + 30 Euro/fő/éj 

Teljes panzió esetén az ebéd + 15 Euro/fő. 

Az ár nem tartalmazza: 
A tábor helyszínére jutás költségét (Euro cca 45-50 Euro/fő- előre rendelhető ha szükséges) a repjegy árát, és a vacsoránál fogyasztott italok költségét. 

Táborvezető: Jakab Adrienn 

A szállásunk, egy 3 csillagos Beach Resort Hotel, masszázs és wellness lehetőségekkel. A szobák tiszták, a személyzet kedves, a berendezés puritán, légkondi nincs, a kaja nagyon finom (Adri által már 4x 1 hét alatt tesztelt). Minden rendelkezésre áll, ami egy aktív pihenéshez, elvonuláshoz szükséges. A tenger morajlását leszámítva nagyon csendes. A jachtok által felkapott Sant'Angelo falucska a tengerparton végigsétálva elérhető.

A konyha elég rugalmas, esetleges ételallergiákat szívesen kezelnek. 
A reggeli svédasztalról választható, a kávé/cappucino stb a bárban rendelhető és nem kell külön fizetni. A vacsorádat, mely nagyon bőséges, előző nap tudod megrendelni, ami általában: saláta bár, általad választot tészta és főétel, majd svédasztalos desszert és gyümölcs. A vacsorához rendelt víz és egyéb italok külön fizetendő, de ráírják a szobaszámod és elteszik másnapra a hűtőbe ha nem fogyasztottad el. 

Jelentkezési határidő: 
2020. június 1-ig 200 Euro/ fő előleg befizetésével. 
A teljes összeg 2020. június 30-ig fizetendő, erre nagyon figyelj, mert amennyiben nem rendeznéd, úgy a várólistáról az első ember veszi át a helyedet. 

Név:*
E-mail cím:*
Telefonszám:*
Cím (Számlázási is):*

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További info