PiheNŐ órák

Pár órácska csak Nőknek! 2017. november 25-én 13.30-16.30-ig.
Igen, most kivételesen kirekesztjük az imádott férfiakat, és magunkra csukjuk picit, azt a bizonyos ajtót.
Bevalljuk mi is nagyon nehezen tudunk kiszakítani a mindennapokból értékes „énidőt”, amikor úgy igazán elmerülhetünk a saját gondolatainkban, gondot fordíthatunk a szépségápolásra, és nem csak amolyan kapkodós formában két mosás és a bevásárlás között.
Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy meghívunk most Benneteket, szakadjatok ki egy kicsit az otthoni taposómalomból és teremtsük együtt PiheNő órákat!
Egy forró tea mellett, beszélgessünk a magunkra szánt idő fontosságáról, hogy ne a vészjelzések esetén figyeljünk fel önmagunkra. 
Megtanítunk néhány pihentető és feltöltő és energetizáló jógagyakorlatot, légzéstechnikát. Egy rövid napi rutint, amit aztán később otthon is tökéletesen tudtok majd alkalmazni, ami nem egy teendő lesz, hanem alig várod majd, hogy beiktathasd a mindennapokba.
Kihasználva az érintés varázslatos erejét, olyan anti-ageing arcmasszást sajátíthatsz el, amivel aztán könnyű szerrel javíthatod arctónusodat.
Ha megtapasztaltad az arcmasszázs alatt a natúr kozmetikumok csodálatos világát, és téged is rabul ejtett, nem csak minket, lehetőséget biztosítunk arra, hogy haza is vihess belőlük. 
Lehetőséged lesz kipróbálni, szagolgatni, kóstolgatni a dandelion kozmetikumokat.

A PiheNŐ órák részvételi díja: 9800 Ft/fő, amiért elméleti és gyakorlati tudást egyaránt magaddal vihetsz. 2800 Ft előleggel biztosíthatod a helyedet.

Szeretettel várunk! 
Horváth Eszter és Jakab Adrienn

Részletek és jelentkezés: 

http://yinjoga.hu/2017/10/05/piheno-orak-lagyito-enido/